Lili 11 hónaposan elindult!  Balatonon tette meg az első néhány lépést először csak a járókában, majd Mama és Nagymama kezébe kapaszkodva a szobában majd az udvaron is. Csináltunk erről kis videót, amit hamarosan megosztok veletek is. A hónap elején már egyre ügyesebben mászott, teljesen egyedül felmászott egy nagy dobozra (jól meg is ijesztett :)). Augusztus végén pedig kedvenc szórakozása volt a kis játékdobozába mászás.

Egyre rendszeresebbek a napok. Egy ideje csak kétszer alszik napközben, egyszer 10 és 12  között és egyszer 4 és 6 körül. Lili még mindik kap anyatejet, ezzel alszik este és napközben is. Szilárd ételt pedig négyszer eszünk. Ébredés után reggelit, most kezdtem tejpépet adni neki, eddig gyümölcsöt kapott, de ez táplálóbb és neki is nagyon izlik. reggeli után játék, majd a délelőtti alvás következik. Ébredés után jön az ebéd, ami valami zöldség hússal jól pépesítve. Még mindig nem szereti a darabos ételeket. De egy kis kenyér darabkát vagy reszelt sajtot szívesen elmajszolgat az ebéd mellé. Egyre jobban le kell kötni a figyelmét evés közben. Délután aztán újra játék jön, majd uzsonna és alvás. Az uzsonna van hogy az alvás után sikerül csak, mindig mozgalmas a program nem mindig fér be minden. Vacsorára általában ugyanaz van, mint ebédre, de ilyenkor van hogy csak zöldségből készült főzeléket eszünk hús nélkül.

Ebben a hónapban ettünk először igazi tökfőzeléket kaporral és tejföllel, ettünk túrót és kipróbáltuk a durumtésztát is.

Lilinek a hónap elején kibújt a negyedik fogacskája is, a bal felső.


C’est le mois d’aout ! Lili a 11 mois, et elle a commencé à marcher ! Elle a fait ses premiers pas à Balaton, dans son parc, et ensuite elle a commencé à gambader avec l’aide des mains de Maman et de Mamie, dans la maison et dans le jardin. Nous avons fait une vidéo que nous partagerons bientôt avec vous. Au début du mois, elle était déjà à son aise pour grimper partout où elle pouvait. A la fin du mois d’aout, son activité préférée était de vider sa boite à jouets pour y rentrer.

Nos journées sont de plus en plus routinières. Pendant quelques temps elle dormait deux fois par jour, entre 10 et 12 heures, et ensuite entre 16h et 18h. Elle a toujours droit au lait de Maman, elle s’endort avec ça le soir. Pendant la journée, elle mange des solides quatre fois. Pour le petit déjeuner elle a de la blédine, après avoir jouer un peu elle dort pour une heure et demie, et mange de la viande avec des légumes pour le déjeuner. Du moment qu’il n’y a pas de morceaux elle adore ! Par contre, elle ne dit pas non pour des petits morceaux de pain ou de fromage. Ca devient un vrai sport de lui donner à manger, elle se déconcentre assez facilement 🙂 Dans l’après midi, elle joue encore un peu, et mange un quatre heures avant d’aller faire la sieste. Pour le diner, c’est en général similaire au déjeuner, mais sans viande, juste des légumes.

Ce mois-ci, nous avons gouté du potage de potirons avec de la creme fraiche et de l’aneth, on a essayé la fromage frais, et on a mangé des pates pour la première fois.

La quatrième dent de Lili est sortie ce mois-ci, en bas à gauche.