Kicsi franciabulldogunkat december 15-én hoztuk haza. Az első napok (és utána a többi is) Watson körül forogtak.

Watson a kis franciabulldog végre itthon

A hazaút egész jól ment. Vele ültem a hátsó ülésen a több mint 3 órás út alatt, amit nagyjából végigaludt.

Az első éjszaka viszont nem volt zökkenőmentes. Miután elkezdte megszokni az új kis helyét, játékait és talán minket is, úgy gondoltuk, hogy hagyjuk had aludjon kijelölt helyén a konyhában, még a karácsonyi fényeket sem kapcsoltuk le, nehogy féljen a sötétben. Watson viszont nem szeretett egyedül lenni, és az az igazság, hogy azóta sem szeret. Így egy jó pár perc szűkölés és keserves sírás után kénytelenek voltunk ketrecét átmenetileg a hálószobába, az ágyunk mellé költöztetni. Jeremy egész éjszaka simogatta a kis új családtagunkat. Nem volt egy pihentető éjszaka senkinek sem.

Aztán szépen múltak a napok, és Watson ketrece egyre messzebb került az ágyunktól, majd ki a szobából, és kezdetét vette a szobatisztaságra nevelés. Ez sem volt egyszerű, mivel nem kertesházban lakunk, és a kicsi Watsonnak nem volt meg minden oltása, így utcára vinni csak jó 2 hónappal azután tudtuk, hogy hazahoztuk. Watson egész ügyesen használta a pelenkát, de a lakás így is megszenvedte ezt az átmeneti időszakot. Nagy áttörést az hozta, hogy kis franciabulldogunkat éjszakára ketrecbe zártuk, ezután már nagyjából az első éjszakától megszokta, hogy reggelig várni kell. Miután megkapta az összes oltását, és elkezdtük a levinni az utcára (eleinte naponta 5-6 alkalommal), már nem tartott sokáig az áldatlan állapot. Ma nagyjából háromszor megyünk vele sétálni, és Watson mindig jelez, ha sürgősen mennie kell.

Mivel Jeremy itthonról dolgozik, és én is elég sokat vagyok itthon, Watson szinte sosincs egyedül. Nehéz így megszokni, hogy mit is kezdjen magával ilyenkor egy kiskutya. Igazából mind a mai napig bűntudatot érzek, ha pár órára magára kell hagynunk szegényt. Mivel az elején nem szerettük volna sokáig egyedül hagyni, Ágit kértük meg a pesztrálásra. Sokszor még ma is megkérjük, hogy jöjjön át hozzánk hogy ne legyen egyedül a kiskutya.

Watson mindenki szívébe gyorsan belopta magát. Nem csoda, nagyon rendes kiskutya. Ügyesen megtanulta a szabályokat és azt a néhány szót amivel kommunikálunk.

Néhány kedvenc Watsonságom a teljesség igénye nélkül:

  • Reggeli nyújtózkodás
  • Az hogy a fekhelyét mindig körbekaparássza, mielőtt lefeküdne
  • Ha boldog csóválás helyett (mivel nincs farka) hátsó lábaival rugdos
  • Ha mellső lábaival felugrik rád, mert megkéred, jó nagyot nyújtózkodik
  • Ha épp semmi dolga, leheveredik alattad és szépen elszunyókál
  • Mindig úgy ül le, hogy hátsóját addig tolja, míg hozzád nem ér
  • Ha megnyitom a zuhanyt, azonnal ott terem és érdeklődik, ha hagyom belekortyol a zuhanyrózsából a vízbe
  • Ha izgatatott, boldog mint az őrült rohangál fel alá a lakásban
  • Nagyon cuki hangokat ad ki, néha horkol, néha röfög. Mindig mosolyt fakaszt.
  • Ha tévét nézünk, és ugye a hálóba nem jöhet be, addig kuszik, amig csak tud és ott szundikál, amíg véget nem ér a film. Ilyenkor felkeltjük és megmondjuk neki, hogy itt az ideje lefeküdni. Kicsit kéret magát, de nagy duzzogva a helyére vonul.

Nektek mi a kedvenc Watsonságotok?

Nehéz betelni a kicsi puhatappanccsal és a lifegő égnek álló fülecskékkel. 🙂 Nem volt szívem megszűrni a fotókat, még akkor sem ha nem mindegyik lett tökéletesen éles. Gyorsan elrepülnek az első hónapok, és bár sok fotó készült nekem még mindig nem elég…

Lesz még Watson, nem maradtok le semmiről! 🙂